képzeletben...

unalmas délután

egyik nap a másik után...

érzem, messze valaki vár,

s mosolyog rám a szobám falán,

négy szempár. kettő megigéz,

megborzongok, ahogy rámnéz.

nem hallom a hangját, nem látom

őt, ez csak egy álom.

de hiszek benne,

ha erőm lenne,

megtalálhatom

a saját Billem és Tomom.

már hallom a zenét,

bent zeng ez a merész,

hangos szám a fejemben,

hallom amit kerestem.

nem megy ki a fejemből,

a sok német szó bömböl,

nem hagyja abba, a fülembe mászott,

pedig az elején menthetőnek látszott

a helyzet. de most nincs remény,

megmérgezett e baljós költemény,

és zeng és ordít és nem hagyja abba,

a kedvencem megy az agyamra.